Kiemelkedő a bajai vesegyógyászat
Nemzetközi összehasonlításban is sikeres a bajai vesegyógyászat. A bajai Dialízis Központ a Bajai Szent Rókus Kórház szakrendelésével együtt működik.
A világ egyik legnagyobb egészségügyi szolgáltatója a vesepótló kezelést nyújtó Diaverum. A hálózathoz tartozó, 17 országban működő, mintegy 200 művese állomás tavalyi orvosszakmai eredményeinek alapján a bajai Dialízis Központ érte el a legjobb helyezést. A központ a Bajai Szent Rókus Kórház szakrendelésével együtt működik. A Semmelweis-terv alapján idén növekedett a kórház ellátási körzete. Így közel tízezer fővel többen, összesen 140 ezren tartoznak a szakrendelőhöz és a művese-állomáshoz. Dr. Magyar Katalin főorvos tájékoztatása szerint Magyarországot 8 nagy térségre osztották egészségügyi ellátás szempontjából. – Baja Dél-Alföldhöz tartozik. A legmagasabb ellátási központ ebben a régióban a Szegedi Tudományegyetem. A mi szakmánkat tekintve: az egyetem I. belgyógyászati klinikájának nephrológiai részlege. De a kiemelt ellátást igénylő betegeket kivizsgálásra, kezelésre eddig is a szegedi nephrológiára küldtük.
A főorvos azt is elmondta, hogy az utóbbi időben Baján minden rendelési napon van 2-5 új beteg. Összesen mintegy ezer főt gondoznak. A műveseállomáson, azaz a dialízis részlegen jelenleg 63 géppel kezelt, úgynevezett hemodializált krónikus és 7 hasi dializált, CAPD kezelt beteg van. A korábbi időszakhoz viszonyítva a tavalyi növekedés mértéke elérte a 10 százalékot.
A művese központban folytatják a kezelésekhez használt berendezések cseréjét. Tavaly három új gép érkezett Bajára.
