Kórház: mindenkire számítanak
Kisiskolások karácsonyi műsorát követően köszöntötte Zsigó Róbert polgármester a Bajai Szent Rókus Kórház dolgozóit kedden délután az intézményi évzáró értekezleten. - Köszönöm az egész éves szolgálatot, törődésüket a betegekkel. Jövőre nagy változások várhatók, ezek nyertese lehet a bajai kórház. Ezt segítheti, hogy hosszú évek óta minőségi munkát végeznek - fogalmazott a polgármester, majd kellenes ünnepeket és boldog új esztendőt kívánt.
Dr. Szluha Gyula, a szülészet-nőgyógyászat főorvosa a hagyományokhoz híven elszavalta alkalomhoz illő versét, majd Dr. Tóth Gábor főigazgató főorvos értékelte az évet. - Ahogy ilyenkor mondani szoktam: egész évben azért dolgoztunk, hogy legyen karácsonyfánk. Köszönöm valamennyiük kitartó munkáját. Igyekszünk megbecsülni dolgozóinkat, idén is több 10 millió forintot fordítottunk juttatásokra. Jövőre új felállással kell számolni, de mindenkinek lesz munkájára 2012-ben is - mondta el az intézmény vezetője.
Idén a civil kitüntetést Harsányiné dr. Fodor Gyöngyi, az Axiál Kft. egyik tulajdonosa kapta. A Dr. Róna Dezső emléklapot dr. Ragadics Erzsébet aneszteziológus vette át, aki nyugdíjazásáig vezette a központi betegellátót.
Dr. Mátrai Tibor orvos-igazgató tanítómesterét, dr. Tóth Kálmánt méltatta. 1971-ben került Bajára és 23 éven át vezette a nőgyógyászati osztályt. Tizenhét esztendeje nyugdíjazták. Idén 80 éves, a kórháztól bronzplakettet kapott az ünnepségen.
Géczy Zsolt
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |