Milliárdok a béremelésre

 

A népegészségügyi termékadóból befolyó 3 milliárd forintot még idén megkapják az egészségügy első vonalában dolgozók (ügyelők, három műszakosok, veszélyesebb szakmákat űzők) bérpótlékként, jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár. Jövőre 15 milliárd forintos bevételt vár a kormány.
December végére, január elejére írják ki az ösztöndíjprogramokat, amelyek már a szakorvosok, szakdolgozók támogatását is tartalmazzák. Ez 9 milliárd forintos tételt jelent. A foglalkoztatási támogatásra uniós forrásból 6,5 milliárd áll rendelkezésre az intézmények számára.

Szócska Miklós kiemelte: azért kezdett átalakításokba, hogy céltudatos, apró munkával előbányássza a tartalékokat, amiket bérekbe lehet forgatni. Úgy próbálják meg a többletforrásokat a rendszerbe juttatni, hogy járulékos hatása legyen. Hangsúlyozta: jelen tervek szerint jövőre 40 milliárd forintnál is többet költenek bérre.

InfoRádió/G. Zs.

Vissza a hírekhez