Rózsaszín szalag és Sugó-híd

 

Rózsaszín szalaggal sétáltak át a rózsaszínbe öltöztetett Sugovica hídon a Séta az életért–Összefogás a mellrák ellen elnevezésű program résztvevői. Az akcióval a rákszűrés és a megelőzés fontosságára próbálták felhívni a figyelmet. Csoportosan, lassan sétáltak, hogy feltűnjenek a bajaiaknak és az átutazóknak. Nem önmaguk megmutatása volt a cél, hanem a figyelem felhívása a mellrák megelőzése érdekében, hangzott el kedden a Déri-kertben. Hagyományosan fát ültettek, amely az életet szimbolizálja.

A rendezvény egyik szervezője, az Emlőműtött Daganatos Betegek Klubja már 20 éve létezik. Az országos kampányhoz csatlakozva 2005 óta Baján is megtartják a városi sétát. Kempl Frigyesné Acsa, a klub vezetője elmondta, arra is szeretnék felhívni a figyelmet, hogyha időben jelentkezik valaki a szűrővizsgálaton, akkor a betegség megelőzhető. Sőt, ha nagyon korán felfedezik, akkor tökéletesen gyógyítható. Mutatja ezt a klub példája is, hiszen vannak húsz éve műtött, panaszmentes betegek a tagok között.

A szervezők beszámolója szerint az első rendezvényen voltak talán a legtöbben, azóta kevesebben érkeznek az éves programra. Továbbra is azt szeretnék elérni, hogy a hölgyek jobban vigyáznának magukra.

Vissza a hírekhez