Evés előtt igyunk vizet!
A
nyári melegben nagyon fontos, hogy odafigyeljünk szervezetünk víz-háztartására.
Ha a szükségesnél kevesebb folyadékot fogyasztunk, a kiszáradás rosszullétet,
hosszabb távon akár betegséget okozhat. Főként az idősekre és a kisgyermekekre
kell vigyázni, néha kevésbé érzik, ha szomjasak.
Egy felnőtt embernek naponta, az ételek lémennyiségével együtt összesen
2,5-3 liter folyadékot tanácsos elfogyasztania, ha egészséges akar maradni. A
szakértők szerint a legjobb ital a tiszta víz, az ásványvíz, illetve a nem
cukrozott gyümölcslé, amely tartósítószerektől mentes. Sokan kedvelik a
gyümölcsteákat is, amelyek közül többfajta egészséges. Jól tesszük, ha minél
több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk, így a szükséges vitaminok egy részéhez
is hozzájutunk.
Dr. Magyar Katalin, a Bajai Szent Rókus Kórház főorvosa:
- Javaslom, hogy reggel, éhgyomorra mindenki igyon meg két pohár langyos vizet.
Beindítja a méregtelenítő folyamatokat. Ezt követően fél órával evés előtt egy
pohár vizet igyanak, ugyanis elősegíti az emésztőnedvek termelődését. Ám evés
közben és után nem javasolt a vízivás, ugyanis a már megtermelődött
emésztőnedveket hígítja. Ez pedig nem szerencsés.
Az ételek mértéktelen sózása egészségkárosító, de kánikulában szükséges a
só pótlása. Hiszen az izzadással testünk a nedvesség mellett ásványi anyagokat
is veszít. Az ásványvizek többféle létfontosságú nyomelemet tartalmaznak. Az
idős emberek és a kisgyermekek olykor megfeledkeznek a szomjúságukról,
figyelmüket gyakran fel kell hívni a folyadékpótlásra.