Fül-orr- gégészet: költöztek a szakrendelők
Átadták kedden délután a Bajai Szent Rókus Kórházban a fül-orr-gégészet új
szakrendelőit. Immár a diagnosztika épületében, a volt vérvételi labor helyén
fogadják a betegeket. Dr. Tóth Gábor főigazgató főorvos az avatón elmondta, hogy
zajlik az intézményben az úgynevezett „tiopos” nagyberuházás. Ehhez kapcsolódik
a szakrendelő költözése is, bár anyagilag a kórház önerőből oldotta meg a
fejlesztést. – Vérzett a szívem, hogy ez a gyógyításra egyébként is kiválóan
alkalmas terület eddig nem volt kihasználva. Most a fül-orr-gégészeti
szakrendelés beköltözött. Sokkal jobbak a munka körülmények, közelebb van az
osztályhoz is. A belgyógyászati pavilont elbontottuk már, az ambulancia azonban
még ott működött. Ideje volt, hogy átköltözzön ide. Dr. Beke Zsolt osztályvezető
főorvossal egyeztetve, zökkenőmentesen, önerőből hajtottuk végre a fejlesztést.
Nyertes pályázatunk ugyanis ezt az áttelepülést nem foglalja magába –
fogalmazott a főigazgató.
Zsigó Róbert polgármester félig-meddig tréfásan
megköszönte, hogy nem önkormányzati pénzből, hanem saját kasszából oldotta meg a
kórház vezetése az osztály költözését. – Dicséret jár érte minden érintettnek!
Költözni kellett, de ez a betegek gyógyítását kedvezően befolyásolja. Remélem, a
betegek is elégedett lesznek az új szakrendelőkkel. Lassan a nagyberuházás
láthatóan módon is beindul, kívánom, hasonlóan zökkenőmentesen haladjon az
átadásig.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
