Kreativitás, jótékonyság, bál

Teltházzal és vidám hangulatban zajlott a Bajai Szent Rókus Kórház és a vöröskereszt jótékonysági bálja szombaton este. Dr. Tóth Gábor főigazgató főorvos megköszönte szervezők remek munkáját. Az est fővédnöke, Habsburg György köszöntőjében hangsúlyozta: nagy öröm számára a jelenlét, mivel régóta tervezte bajai látogatását. – Most végre sikerült, itt vagyunk feleségemmel. Tavaly a katasztrófák éve volt. Ár- és belvíz, továbbá az emlékezetes vörösiszap tragédia. Idén remélem sokat ünnepelhetünk, 130. éves a Magyar Vöröskereszt. Most pedig igyekszünk pénzt gyűjteni a bajai kórháznak. Nehéz adományt szerezni a jelenlegi gazdasági helyzetben. Igazi kreativitásra vall a bajai jótékonysági bál megszervezése. Jó látni, hogy ilyen sokan eljöttek, számos támogató akad a kórház és a vöröskereszt közös akciójának – szólt a közönséghez a fővédnök.
Zsigó Róbert polgármester, a térség országgyűlési képviselője is gratulált a jótékony céllal szervezkedőknek. – Köszönet jár a kórház valamennyi dolgozójának, Mindent megtettek a biztonságos ellátás érdekében tavaly a nehéz helyzetben. Köszönet a vöröskeresztnek munkatársainak, akik szintén sokat tettek a köz érdekében – mondta köszöntőjében.
Habsburg György, aki természetesen feleségével, Eilika oldenburgi hercegnővel érkezett a bajai bálra, kérdésünkre azt is elmondta, hogy reményei szerint nem lesz olyan katasztrófákban gazdag az idei esztendő, mint a tavalyi volt. Kiemelt feladat az ifjúsági oktatás, továbbá a szociális munka és a véradás. Bajára egyébként szívesen jön, hiszen szoros családi emlékek kötik a városház. Apai nagyapja, IV. Károly, hazánk utolsó király innen indult száműzetésbe. Emléktáblája a Türr-híd alatt áll. A bajai Duna-hidat névadóján éppen Habsburg György avatta fel.

Vissza a hírekhez