Kórház volt, van és lesz!
Idén sem maradt el a Semmelweis-napi ünnepség Bajai Szent Rókus Kórházban. Amint
dr. Tóth Gábor főigazgató főorvos fogalmazott, ez az intézmény dolgozóinak
érdeme. - Baján volt, van és mindig is lesz kórház! Figyelemre méltó, hogy
vezetésem ideje alatt eddig mindössze két embertől váltam meg, a fluktuáció
egészen alacsony, mindössze 9,52 százalékos. A dolgozók mellett külön köszönet
jár az alapítványoknak, a fejlesztések zömmel nekik köszönhetők.
Támogatásuk révén korszerű eszközöket vásárolhattunk a minőségi munka érdekében.
Sajnos, a bajai kórház csak pofonokat kapott a kormánytól az utóbbi években,
remélem az új kormány végre rendbe rakja az egészségügyet.
Persze, a nehézségek ellenére számos eredményt tudunk felmutatni. Tudomásom
szerint a bajai az egyetlen felszentelt és megáldott kórház hazánkban.
Megnyitottuk a patikát, számos juttatást biztosítottunk a dolgozóknak, és itt a
legújabb, a gyermekeknek bevezetett Mc Kórház King menü. Hamarosan megkezdődhet
az új épület építése. És a legfontosabb: gazdaságilag stabil a kórház! -
hangsúlyozta a főigazgató.
Zsigó Róbert országgyűlési képviselő is köszöntötte az ünnep alkalmával a kórház
dolgozóit. - Köszönöm a nehéz körülmények között végzett munkát, sőt
szolgálatot. A városban minden olyan ember munkájára szükség van, aki
tisztességgel végzi munkáját. Itt a kórházban csak ilyen dolgozókat ismerek.
Szeretném, hogy a dél-alföldi régió egészségügyi központja lenne a bajai kórház,
ezért fogok tevékenykedni a jövőben. A kórház megerősödhet! Kívánom valamennyiüknek, hogy a mindennapok során is érezzék a megbecsülést! - mondta a
képviselő.

Semmelweis Ignác életéről és tevékenységéről dr. Szluha Gyula főorvos beszélt,
majd az ünnephez kapcsolódó versét mondta el népes közönségének.
SEMMELWEIS-NAPI JUTALMAK
Szent Rókus Kórházért díj:
dr. Vermes Eszter
(röntgen) főorvos
Főigazgatói dicséret:
dr. Major Tamás
(kardiológia) vezető főorvos
Genálné Garamszegi Márta
(II. belgyógyászat) főnővér
Gracza Tünde minőségügyi főelőadó
Kiváló dolgozó:
dr. Váry Attila
(gasztroenterológia) vezető főorvos
Vörös Zoltánné
(intenzív) főnővér
Agócs Endre gondnok