Egy év munka, egy nap ünneplés
ÁPOLÓK NAPJA Nagy odaadással tették a dolgukat
Csinos hölgyek garmadával telt meg péntek este a bajai Duna Szálló étterme, ahol dr. Tóth Gábor, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgató főorvosa csapolta a sört. Az Év Ápolója díjat idén Kuhajcsik Antalné érdemelte ki.
Az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából idén is
konferenciát szerveztek a városban, melyet bál követett. Ez utóbbi színhelye
volt a hotel. Előtte a főiskolán dr. Tóth Gábor főigazgató főorvos, védnök
köszönte meg az egybegyűltek éves munkáját, melyet - mint mondta -
valamennyien nagy odaadással végeztek. Kiemelte, hogy az internetes
szavazáson éppen az ápolók érték el kategóriájukban a legjobb helyezést, 9.
lettek. A Bajai Szent Rókus Kórház a 16. helyen végzett. Majd meglepő
bejelentéssel élt az intézmény irányítója: - Láttam, hogy többen a
gyermekükkel ebédeltek a kórházban. Eszembe jutott, hogy Mc Kórház King
néven menüvel rukkolhatnánk ki, melyet a kórházi dolgozók gyermekei vehetnek
igénybe szünidőben. Ráadásul olcsóbban, mint az itt tevékenykedő szülők! -
tudatta a főigazgató.
Dr. Révfy Zoltán polgármester, fővédnök ahogy minden esztendőben, úgy idén
is köszöntötte a szakmai program hallgatóságát. - Ezekben a napokban
műtötték édesanyámat, így közvetlen információim vannak az ápolási munka
mindkét oldaláról. Kis panaszokat hallok és hosszas dicsérő szavakat. Magam
is azt kívánom, hogy áldozatos munkájuknak megbecsültsége is legyen. A
kórház fejlődik, a munka körülmények folyamatosan javulnak a jövőben is,
hiszen új épületben, új műszerekkel dolgozhatnak majd. Hálával köszönöm
valamennyiük munkáját - fogalmazott a polgármester.
Zsigó Róbert országgyűlési képviselő szintén fővédnökként
kért szót, ám mivel parlamenti munkája nem tette lehetővé személyes
részvételét, levelét olvasták fel. A honatya kiemelte, hogy az ápolói munka
hivatás, mégpedig nehéz, felelősség teljes hivatás. Naponta helyt kell állni
a dolgozóknak, amiért csak elismeréssel szólhat tevékenységükről.
A betegeket anyai gondoskodással veszi körül
Az Év Ápolója kitüntetésben a pszichiátriai osztályon dolgozó Kuhajcsik Antalné pszichiátriai és mentálhigiénés szakápoló részesült. Göbl Vilmosné ápolási igazgató elmondta, a kitüntetett 1974 óta az intézmény dolgozója. A követelményeknek megfelelve több képesítést szerzett. Az iskolákat munka, család mellett, a munkáltatótól segítséget nem kérve, olykor anyagi áldozatot hozva végezte el. Három műszakos nővérként dolgozik az osztályon. A betegeket anyai gondoskodással veszi körül. Munkája maradéktalanul megfelel a magas szakmai elvárásoknak. A kollégákhoz való viszonya jó, mindig lehet rá számítani.
A megnyitót követően dr. Szluha Gyula főorvos verssel
köszöntötte az ápolókat, majd számos tudományos előadás hangzott el.
Záróakkordként valamennyi osztály kiválasztott ápolója kitüntetést, jutalmat
vehetett át. Az Év Ápolója díjat idén Schwam Beáta
Kuhajcsik Antalnénak adta át. A díjazott elmondása szerint szeret a bajai
kórházban dolgozni, szereti a betegeket és a betegek is szeretik őt.
|
|
|
|
|
|
Este a Duna Szállóban randevúzott a kórház mintegy 350 dolgozója. A
vacsora és a sört aznap lendületesen csapoló főigazgatót némi malíciával
méltató színházi produkció megtekintése után ropták rendületlenül. Jó
kedvvel, vidáman. Nagyon helyesen, hiszen ez az ő napjuk volt!
|
|
|
|