Mérföldkő a város életében

Teljesült a Bajai Szent Rókus Kórház vezetőinek, illetve dolgozóinak óhaja,
3,3 milliárd forintos beruházás révén megújulhat az intézmény.

Hétszintes épületet húznak fel.

Bajnai Gordon miniszterelnököt április 27-én dr. Révfy Zoltán polgármester, dr. Tóth Gábor főigazgató főorvos és Mátrai Tibor orvos igazgató fogadta a bajai kórházban, majd rövid megbeszélést követően a megfelelő öltözéket öltve, az új műtőt tekintették meg.



Ezt követően Magyarország miniszterelnöke hivatalosan is bejelentette: 3,3 milliárd forintot nyert a kórház, melynek révén alapjaiban újulhat meg az intézmény és a teljes bajai egészségügy.
- Óriási lehetőség ez, új épülettel, fontos korszerű gépekkel és orvosi műszerekkel gazdagodik Baja, illetve a város kórháza. Nem mellesleg, öt szakrendelő is megújulhat. Illeszkedik ez a beruházás abba a koncepcióba, melynek köszönhetően - számos helyi fejlesztéssel - Baja felkerül Európa gazdasági térképére. Fontos uniós fejlesztésekkel sikerült elérni, hogy Baja a válság ellenére sem áldozta fel a jövő, a pályázatok mennek továbbra is. A beruházások révén élénkül az építőipar, ami munkahelyeket is jelent. Büszke vagyok rá, hogy Baján, bajaiként én jelenthetem be a 3,3 milliárdos kórházi fejlesztést - fogalmazott Bajnai Gordon miniszterelnök.

Dr. Révfy Zoltán polgármester azt hangsúlyozta, hogy a város kiemelt intézménye a Szent Rókus kórház. A fejlesztések az 1990-es években megkezdődtek, ez a mostani beruházás lehet a folyamat betetőzése. Megvalósul a hotel szolgáltatás funkció. A hétszintes, nagy épületben fontos lesz az egység. A fejlesztés, melyhez a képviselő-testület 340 millió forint saját erőt szavazott meg, óriási jelentőségű, 130-150 ezer ember egészségügyi ellátásáról gondoskodik a kórház. Mérföldkő ez a város életében - mondta el Baja polgármestere.

Dr. Tóth Gábor főigazgató főorvos kiemelte: sokan segítettek abban, hogy a pályázat sikeres legyen. - Nagyon fontos volt ez nekünk, mondhatni a fő vágyunk. Éppen ezért most nagyon örülünk - jelentette be az ünnepségen a kórház irányítója.



Vissza a hírekhez