A gyermekosztály és a tüdőgyógyászat is eredményesen pályázott, így újabb
műszerekkel gazdagodott a Bajai Szent Rókus Kórház. Dr. Tóth Gábor főigazgató
főorvos szerdán hangsúlyozta: az egészségügy finanszírozása korlátozott,
ennek ellenére működik, mégpedig kifejezetten jó színvonalon a bajai kórház.
A gyermekosztály még plusz ellátási területeket is kapott tavaly (itt látják
el - a bajai és a környékbeli települések mellett - csaknem egy éve Kalocsa
és vonzáskörzete 18 év alatti betegeit is), elismerve az itt folyó szakmai
munka minőségét. A jobb felszereltség érdekében muszály pályázni, ahogy azt
teszik is az osztályok - fogalmazott a főigazgató.
Most a K&H-tól a speciális szakambulanciai
gyermekellátásban nélkülözhetetlen eszközöket kapott az osztály, közel 2,8
millió forint értékben. A bank gyógyvarázs gyermek-egészségügyi programjában
a 101 pályázó közül 8 intézmény részesült az összesen 25 millió forint
értékű támogatásból.
- Gyakorlatilag a Duna bal partján Kalocsától északra kb. 40 km távolságtól
a határig lakó gyermekek kerülnek hozzánk. Jelentős területről kapunk
betegeket, akiket a kor színvonalának megfelelően szeretnénk ellátni.
Különösen fontos ez a klinikáktól való nagy távolság okán is. A pályázaton
elnyert műszereket főként a szakambulanciák - nephrológia, pulmonológia,
neurológia, kardiológia - hasznosítják, hozzásegítve betegeinket a
gyógyuláshoz. Végre nem az emeletről kell lecipelni a szükséges eszközöket –
mondta el dr. Károly Éva, a csecsemő- és gyermekosztály osztályvezető
főorvosa.
„Hatodik alkalommal hirdettük meg műszerbeszerzési pályázatunkat
gyermekgyógyító intézmények számára. Az elmúlt évek tapasztalatai azt
mutatják, hogy a civilszférából érkező támogatások nélkül az egészségügyben
szinte lehetetlen egyről a kettőre lépni. Az egész országot átfogó
gyermek-egészségügyi program a fővárost és a vidéket azonos arányban
igyekszik segíteni. Az idei évtől a korábbi nyertesek újra
műszertámogatásban részesülhettek – mondta el Félix Csaba, a K&H Bank bajai
lakossági fiókcsoport-vezetője.

Nem ez az első alkalom, hogy a K&H gyógyvarázs a Bajai Szent Rókus Kórházban
járt. 2006-ban szórakoztató gyermekprogrammal, tavaly pedig könyvekkel és
játékokkal járult hozzá a gyermekek gyógyulásához. Az elmúlt hat év során -
a mostani 2,6 millió forintos támogatással együtt - a megyében összesen 7,6
millió forint értékben adományozott a program olyan alapműszereket, melyek a
mindennapi gyógyítás során nélkülözhetetlenek. Az idén átadott eszközök:
EKG, Holter vérnyomásmérő, csecsemő- gyermek-felnőtt vérnyomásmérő beépített
nyomtatóval, akkumlátorral, Masimo SpO2+PVI monitor, Walkease futópad,
ultrahangos inhalátor, 3 db enuresis riasztó, 2 db digitális csecsemő mérleg
, 2 db apnoe alarm készülék.
Ünnepi műszerátadás zajlott szerdán a tüdőgyógyászaton is. A mintegy 350
ezer forintos gép egy gyógyszercégtől került a kórházba. Dr. Szarka Ildikó
vezető főorvos elmondása szerint fontos, modern eszközzel gazdagodott a
sikeres pályázat révén a bajai kórház. - A betegek látják majd hasznát az
új, modern műszernek - hangsúlyozta a főorvos, miközben az első páciensek
kipróbálták az új gépet.