Tisztelt Látogatónk!

A Bajai Szent Rókus Kórház valamennyi dolgozója nevében üdvözlöm honlapunkon.
Intézményünk több száz éve szolgálja Észak-Bácska lakosságának egészségügyi ellátását. Sok tragédia történt a hosszú évtizedek alatt, mint például az 1840-es tűzvész, de ahogy azt követően, később is mindig feltámadt poraiból a kórház. Büszke vagyok az intézmény eddigi teljesítményére, szeretném visszahozni a régi színvonalat. Példaképem, dr. Róna Dezső igazgatósága idejében (33 évig volt vezető) egyszerre több egyetemi tanár is gyógyított a bajai kórházban.

Az utóbbi években is történtek jelentős fejlesztések, így az épületek egy része jelentősen megújult. Ezen az úton haladunk tovább. Úgy vélem, a kórháznak komoly jövője van, az itt élő emberek elfogadják és magukénak érzik az intézményt. Köszönhető ez annak is, hogy valamennyi munkatársa mindig is odaadással dolgozott, dolgozik. Kórházunk a bajai és a környékbeli betegek gyógyulását szolgálja. Hiszen mi hivatásunkat nem munkának, hanem jó értelembe vett szolgálatnak fogjuk fel.

A honlapon Kedves látogatónk minden tájékoztatást megtalál, ami érdeklődését kielégíti, gyógyulási igényeihez részletes tájékoztatást nyújtunk.

Dr. Tóth Gábor  
főigazgató főorvos



Rövid kórháztörténet:

I. Lipót szabadságlevelet adott ki 1696. dec. 24-én, melyben Baját szabadalmazott kamarai mezővárossá nyilvánította. Ugyanekkor a városnak címerpajzsot is adományozott, mely a tudás fáját ábrázolja az első emberpárral és a kígyóval. (Ma is ez a város címere). A várossá nyilvánítás töretlen fejlődést indított el és a XVIII. sz. végén felmerült a szükségessége egy egészségügyi- szociális intézménynek. A lélekszám növekedésével párhuzamosan emelkedett az öregek, munkaképtelenek és betegek száma is. A fellelhető irattári anyagok bizonyítják, hogy 1793. elején megkezdték kórházunk építését, és 1795. aug. 10-ig be is fejezték.

Az 1840-es tűzvész után újjáépített kórház már nem felelt meg a kor követelményeinek, ezért új kórház építéséről határozott a város vezetősége. 1903-ban állt az új kórház 5 új épülettel, 200 ággyal. A második világháború idején 9 fekvőbeteg osztályunk volt 643 ággyal. Több kisebb - nagyobb pavilon építése után kiemelkedik a sebészeti pavilon építése, mely 1973-ban kezdődött és 1977-ben került átadásra, ekkor 1014 ágyas a kórház. Az 1971-ben épült belgyógyászati pavilont 1979-ben kibővítettük még egy épülettel, így beköltözhetett Bácsalmásról a kihelyezett belgyógyászat II. osztály.

1990-ben megépült az új diagnosztikai pavilon, mely nemcsak építészetileg de műszerezettség szempontjából is kiemelkedő volt kórházunk történetében.

2004-ben átadásra került az új műtőblokk, mely a legmodernebb technikával felszerelve biztosítja a műtéti, sterilizálási feltételeket, valamint az intenzív osztály működését.

2005/2007-ben megtörtént a sebészeti épület hotel rekonstrukciója (valamennyi szobához fürdőszoba jár) és megújultak a rendelők.

2007-ben kialakították a mozgásszervi rehabilitációs osztályt.